Ma angolból és matekból is dolgozatot írtunk, szerintem mindkettő jól sikerült. Akárcsak a képregény, amit informatikán kellett készítenünk.
Anya jött értem délután és hazafelé még bementünk a spárba, és a gyógyszertárba, plusz felszaladtam az ebédemért a Mamához és itthon ettem meg.
Épp fifáztam, amikor megjött apa. Még befejeztem a meccset, aztán indultunk Gyömrőre. Útközben megálltunk a teszkóban vásárolni, és még drájvoltunk a Burger-ben, mert az Exatlonra haza akartam érni és így sikerült is, mire kezdődött, megérkeztünk. A műsor után megnéztük még a Trollokat, mert pont azt reklámozták a tévében és eszembe jutott, hogy már rég láttam :)
Milán