Az első két órában úszással kezdtünk, most nem volt semmi attrocitás, nem volt szarral összekenve a zuhanyzó ... Utána a suliban a matek órán megkaptuk Péter bácsitól a röpdogákat és sajnos ahogy sejtettem, a rombuszt nem jól rajzoltam le és így csak négyes lett... Sőt majdnem hármas - hála a többieknek, akik hangoskodtak a kiosztáskor és erre a Péter bácsi azt mondta, hogy akkor mindenkinek eggyel rosszabb jegyet ír be! De szerencsére délután apa megnézte az e-szivacsban és ott négyes volt. Ja és délután eljött elém a Mama, mert felújítják a házát és a munkások üvegtáblákat dobáltak a járdára, ami csupa üvegszilánk... aztán miután megebédeltem és megírtam a leckét, inkább hazahozott a Mama, mert olyan zajjal dolgoznak, hogy inkább itthon szerettem volna lenni a csendben. Apa amúgyis hamar hazaért így nem sokáig voltam egyedül. Aztán hazaért anya is, de rögtön mennie is kellett az OTP-be, mert holnapra kell onnan neki valami papír az oviba... Persze apa még megvárta amíg anya hazaért és csak utána indult haza, addig legalább tudtunk játszani és be is pakoltunk holnapra.
Milán