Reggel sokáig aludtam, úgyhogy apa bőven visszaért a közértből mire felkeltem - ugyanis tegnap este már nem volt kedvünk még vásárolni is menni, ezért ma reggel apa elment amikor ő felkelt és vett nekem reggelit, meg üdítőt, és estére chips-et a Dal-hoz :)
A késői reggeli miatt még sokáig nem voltam éhes, de kettőkor apa mondta, hogy ő már éhen hal, induljunk a Séf Bácsiba... Igen ám, de mikor odaértünk, teltház fogadott és a pincérlány azt mondta, másfél óra lenne mire ételhez jutnánk! Apa ezt már nem vállalta (én még benne lettem volna mondjuk), és inkább elsétáltunk a teszkóba, vettünk pizzákat és itthon apa kisütötte. Én még egy levest is ettem előbb, így csak egy negyed pizzát toltam be, aztán megírtam a matek és környezet leckét, amit apa átnézett és talált is egy-egy apró hibát, amit gyorsan kijavítottam :)
Estig még játszottunk a wii-vel is, ma is csináltunk több szöveg-átírásos játékot, amik ismét nagyon viccesek lettek. És végre eljött az este és A Dal!
Milán