Reggel anya vitt suliba, pontosabban csak a Spárig, mert miután ott vettem tízórait, már besétáltam. Hát a mai napon már rendesen volt tanítás, és egy kicsit nehéz újra visszazökkenni a tanulásba...
Délután még részt kellett vennem egy iskolai megbeszélésen, ahová minden osztály küldött két tanulót és a suli nagy közös programjait beszéltük meg. Én nem vágytam túlzottan erre a szerepre, de csak páran értünk rá, mert sokan hazamentek, na sebaj.
Aztán jött értem a Csilla, és ő vitt a Mamához, aztán nemsokára már jött apa is és hazasétáltunk. Itthon épp annyi időnk volt, hogy a plüssökkel játszottunk és előszobafociztunk, meg bepakoltunk holnapra és már indulni is kellett angolra.
Az angolozás után anya már várt a Botiéknál és ő hozott haza.
Milán