Ma is a Botiéknál ébredtem, mert ott aludhattam ismét. A finom reggeli után lementem focizni a Botival a térre, aztán jött értem anya, és a Kriszti vitt autóval minket a Mamához, és onnan sétáltunk haza. Amíg anya elment a Pennybe, én fifáztam.
Háromra vitt anya a suliba, mert próbálni kellett még az évzáróra, aztán ő ment is haza, mert apa jött négyre az évzáróra és bizonyítvány osztásra. A műsorban előadtuk az István a királyból a koronázás rövidített változatát, ami után a János bácsi kétszer is kihívott többekkel együtt, mert a kitűnő tanulók között is ott voltam illetve az angol verseny eredménye miatt a versenyeken helyezést elérők között is kint állhattam. Apropó bizonyítvány: végül a technika is ötös lett, így ismét kitűnő lett a bizim, sőt négy tantárgyból csillagos ötös, azaz kitűnő lettem. Klassz! Kaptam egy könyvet, uszoda és cirkusz belépőt és sok kis csokit :)
Hazaérve még pont összefutottunk anyával, de ő ment osztálytalálkozóra, mi pedig Gyömrőre apával. Végre a Burger-ben vacsoráztunk és este meccset néztünk, és szócserélőset játszottunk.
Milán