Ma is volt két "új" óránk: a második órában etika (ami olyan mint az erkölcstan volt eddig) és negyedik órában a környezet, ami már négy fő részből fog állni: biológia, fizika, kémia, és a legjobb, a földrajz.
Ma az angol óra is jó volt, ugyanis aki megírta a fordítási háziját (mint én), az felolvasta, a tanárnéni pedig a félrefordításokat elmagyarázta nekünk és néhány igen vicces is volt :)
Ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy a google fordítónak beírok olyan szövegeket, amiket lefordít angolra, majd onnan tovább fordítom más nyelvekre és végül vissza magyarra és akkor irtó viccesek lesznek. Ezt este, amikor már apa is itthon volt, ki is próbáltuk és működik, tényleg alaposan megváltoznak a mondatok és a szavak :)
Milán