Ma mászkálós napunk volt:
Már reggel kezdődött, ugyanis kénytelen voltam elkísérni anyát a fodrászatba... szerencsére csak mosás-szárítás volt a program, az egy óra alatt megvolt. Alig értünk haza, indultunk az állatorvosi rendelőbe, méghozzá azért, mert a lökött kis Hörinek beakadt a hátsó lába a létrájába és ki tudja mióta lógott kitekeredett lábbal fejjel lefelé! A Mama is eljött velünk a Dömével, mert a Dömének meg toklász ment a lábába. Úgy látszik ma az állatok lábával van baj. Szerencsére mindketten jól vannak már, de a létrákat kivettük a ketrecből, nehogy megint beakadjon a lába a kis lököttnek.
Ebéd után átmentünk a Krisztihez vigyázni kicsit a Kefírre, mert megműtötték (mármint a Kefírt) és gallér is van a fején, hogy ne rágja a sebét.
Utána én átmentem a Mamához - inkább, mint hogy anyával menjek vásárolni! Az elképzelt foci EB papírjait írogattam amíg anya vissza nem ért, aztán a hatórai kutyaséta után áthoztuk a bringáinkat, és nemsokára apa is hazaért. A mai plüss mese után ő ment is már haza, én pedig vacsorázni...
Milán