Reggel anya is bejöhetett az első három órára, mert ma nyílt nap volt. Az első óra környezetismeret volt, mert azt sokan szerették volna látni. A második lett az angol, ahol a táncokat mutattuk meg és tanultunk pár új szót, meg szereztem ismét egy halom pirospontot :) Végül a matek órát nézhették meg akik még maradtak. Főleg halmazoztunk az órán. Elvileg ennyi volt ugyan de három szülő még maradt a torna és a technika órára, aztán az éneken újdonságképpen Julika néni tartott órát, mert kiderült, hogy ő ének tanár is és be tud ugrani. Az ebédből csak a gombalevest ettem meg, mert tízóraira vett nekem anya a büfében egy csibeburgert és azzal jóllaktam. Délután, a leckeírás után a mama elhozott és épp csak belekezdtem a dominózásba, amikor már jött is apa, és lassan hazajöttünk. Itthon befejeződött a plüssök blog-versenye (Magyarország nyert), aztán még földgömböztünk is apával.
Milán