Ma kiránduló idő volt, ami pont jó volt, ugyanis terv szerint ma mentünk a Csilláékkal együtt az állatkertbe. Jött a Fanni is (a Csilla öccsének kislánya) is. Az állatkert ismét klassz volt, bár kicsit átrendezték mert a vidámparki rész zárva van még. Így a kisállat simogató a bejárat mellé került a tó felé, ahol egy kiskecske összehaverkodott velem és folyton jött, hogy simogassam :)
A vízilovak is jó fejek voltak, ugyanis egymásnak háttal álltak egymás mellett a medencéjükben és felváltva nyitogatták a hatalmas szájukat kajáért kuncsorogva :)
Az állatkerti séta után még nem jöttünk haza, hanem elsétáltunk a városligetbe. És milyen jó ötlet volt ez! Ugyanis a tavon már nem csak csónakázni, hanem vízibiciklizni is lehet! Ki is próbáltuk: én tekertem a Csabával és a Fanni kormányzott (na jó, amikor veszélyes irányba, akkor a Csaba átvette gyorsan az irányítást).
Szóval jól elfáradtam a mai nap, de klassz volt.
Amikor hazaértünk apa már várt, ugyanis nála leszek a hétvégén. Mivel a FIFA az új kedvencem és apa letöltötte a 2015-öst, így átvittük a wii-t és még este a vacsora után ki is tudtam próbálni az új játékot.
Milán