Voltunk ma fogászaton. Nálam csak annyit mondott a doktornéni, hogy mossak alaposabban fogat, mert lepedékes a fogam. Ehhez bekente a fogínyemet egy nagyon finom dinnyés-rágó ízű valamivel, ami után egy ideig nem volt szabad enni.
Délután elkezdtünk készülődni az anyák napi műsorra, a Mama hozta az ünneplő ruhámat és ekkor derült ki, hogy a furulyámat elfelejtettük behozni, úgyhogy hamar Viki néni felhívta anyát, hogy hozza el otthonról. Apa is időben megérkezett és az előadás is egész jól sikerült, az ajándékok pedig úgy láttam tetszettek anyának és a mamának.
Útban hazafelé a házak között észrevettük az Anit és a Botit, úgyhogy mi anyával kipattantunk a kocsiból és mentünk a Mamához, hogy együtt lejöjjünk sétálni a Dömével. A Botival megbeszéltük, hogy később majd Agariozunk :)
Milán