Ma lett volna a fotózás, de elmaradt, pedig szép ruhába jött mindenki... Na sebaj. A második órában Marcsi néni jött, és ismét jó "játék" volt: az eddigi játékokról kellett kritikát írni. Én sok dicséretet írtam neki.
Délután ismét a Kriszti vitt el a szakkör után (ahol a helyesírási versenyre gyakorlunk) a Mamához, mert Anna és a Boti már ott volt, és épp a számítógépen veszekedtek, de nekem előbb kicsit tanulni kellett és elkezdtem a leckeírást. Azért maradt idő játszani is, de amikor jött anya, hamar indultunk, mert piszkosul be volt borulva az ég!
Épp-hogy-csak hazaértünk, akkora vihar támad, hogy csak na! Villámlott is és ömleni kezdett az eső, de megúsztuk... Apa előttünk ért haza és mivel az volt a feltétele a közös játéknak, hogy előbb a leckét kell befejeznem, így nekiláttunk. Csak matek és nyelvtan volt, egész hamar végeztünk is. Elsőnek apával is egy pár menet "lufibajnokságot" játszottunk, aminek a lényege, hogy minél több lufit kell idő alatt a másik térfelére hajigálni (ő meg vissza persze). Utána kipróbáltuk az új társasomat is, aztán már kezdődött a Garfield-show és mennem kellett vacsizni is, úgyhogy elköszöntem apától és ő ment Gyömrőre. De este még skype-on azért mesélt :)
Milán