Délelőtt indián fejdíszeket készítettünk anyával az esti bulira, nomeg amikor elkészültünk, akkor a csúcsforgalommal játszottam és a számítógéppel is, közben apa összepakolta a wii-t, mert azt is átvisszük a Csilláékhoz, anya vasalt, ebédeltünk, szóval elmúlattuk az időt délutánig.
Négykor elindultunk és előbb megpróbáltunk egy hangosabb trombitát venni, de sehol sem találtunk kispesten trombita árust! Szomorú! Na jó, túlélem, de akkor is! Szóval megérkeztünk a Csabáékhoz, és az első napirendi pont az előre eltervezett gofri sütés és evés volt, ezt sikerrel teljesítettük :) Utána egy Aranyásók társasozás jött és aztán felmentünk az emeletre, ahol apa játéka következett: zene-kitalálós: apa összeválogatott zenéket és nekünk ki kellett találni az előadót (vagy filmcímet), a szám címét és az évet, mindezekért pontokat kaptunk. Voltak jó nehéz feladványok, de így is 12 pontot szereztem, pedig a régi zenék és filmek nekem nem sokat mondtak, de szerencsére voltak mostani számok is és abban azért jó voltam :)
Ezután vacsoráztunk bacon-be tekert csirkehusit és mentünk vissza wii-zni a kivetítőn! Jó ilyen nagyban mariokartozni, meg tudnám szokni... :)
Éjfél előtt még tévéztünk kicsit, mert Sztárban sztár volt és persze pezsgőzés volt 00:00 -kor, aztán beindult az utcán a durrogtatás és a tűzijáték verseny, de mi csak csillagszóróztunk a teraszon. Még hazaindulás előtt ettünk egy kis virslit, mert az a szokás, és ma nem kellett mesét mondani, hogy hamar elaludjak...
Milán