Délelőtt a matek órán összegyűlt az ötöshöz szükséges tíz piros pont (sőt igazából tizenegy) úgyhogy meg is kaptam az órai munkámért a megérdemelt jegyemet :)
Ebéd után épp kocogtam fel a lépcsőn, amikor kiesett a körte a kezemből és miközben futottam utána, ahogy pattogott lefelé a lépcsőn, pont ráléptem és akkorát estem mint egy ház. Hú jól beütöttem a hátam... Kicsit még le is horzsolta a lépcső széle, de komolyabb bajom nem lett szerencsére.
Délután a Bolyai és a szépolvasás versenyre is készültünk, így viszont sajnos már nem tudtunk kimenni az udvarra, mert mire vége lett a matek szakkörnek, pont eleredt az eső :( Mondjuk sokat úgysem lettem volna kint, mert már jött is a Mama, és ma anya is korán odaért értem a mamához és hazajöttünk lassacskán, aztán amikor apa is hazaért anya lement a doktor nénihez, mert köhög. Én próbáltam maximálisan jófiú lenni, mert korábban felcukkoltam anyát, aki azzal fenyegetett meg, hogy ha folytatom a rosszalkodást, akkor este nem nézhetem a Konyhafőnököt, az meg durva lett volna pont pénteken... de végül azért megnézhettem szerencsére.
Milán