Délelőtt kiosztotta Kati néni a két tegnap megírt dolgozatot (amik ötösök lettek) és matekból írtunk is ma egy dogát. Rajz óra helyett pedig mi nyolcan, akik indulunk a Bólyai versenyen, a könyvtárban gyakoroltunk. Most például olyan feladatot, hogy össze-vissza leírt szavakból kellett értelmes mondatokat alkotni, de trükkös volt, mert nem mindegyikből lehetett! Utána úszás volt és siettünk vissza, mert még ebéd előtt a tornateremben megnéztünk egy félig báb, félig élőszereplős előadást.
Délután anya elhozott, de rögtön át is adott a Mamának, és ott írtam meg a maradék leckét illetve uzsonnáztam is, aztán épp az autókkal játszottam amikor apa is megérkezett és hazahozott. Itthon megnéztem felvételről a tegnapi sztárbasztár végét, és vacsorára apa készített nekem vaníliás tejbegrízt. Közben anya is hazaért, én pedig vele néztem az esti műsorokat a lefekvésig.
Milán