Ma nem felejtettem el az úszócuccot, de ezek a keddi úszások nagyon 'lazák'... alig vagyunk a nagy medencében, pedig ott lehet csak jókat úszni szerintem.
Meglepő módon az utóbbi napokban finom az ebéd. Ma is egész jó volt: brokkoli krémleves és carbonara tészta. Utána rögtön mentünk az udvarra, de nem sokáig maradtunk, mert leckeírás is kell, és már jött is anya értem.
Mikor hazaértünk, már apát is itthon találtuk, ő is pont akkor ért haza vidékről, anya meg elment körmöshöz vagy hová, így apával játszottam hatig.
Akkor megvacsoráztam és megfürödtem, valamint jó alaposan fogat mostam, ugyanis mentünk a Turi doktor bácsihoz a fogszabályzó miatt kontrollra. Még korábban is értünk oda, de hiába csengettünk, nem nyitottak ajtót, így hát apa felhívtuk őket és kiderült, hogy a budai rendelőt felújítják és a nyugatinál kéne lennünk épp, ami ugye nem lehetséges, tehát jövő hétre áttettük az időpontot.
Én mondjuk - apával ellentétben - élveztem az autózást este a városban: autóversenyeset játszottam: a rendszámokból - mintha csak rövidítések lennének - versenyző neveket találtam ki a többi autósnak :)
Amikor hazaértünk, lassan már kezdődött is az ezek megőrültek. Közben anya is hazaért és kiderült, hogy neki megírták SMS-ben a jó címet, ahová menni kellett volna, csak ő azt el sem olvasta... :(
Milán