Reggel kénytelen voltam elmenni anyával a gerinctornára, ráadásul a telefonom is lemerült és ugyan apa reggel töltőre tette, de indulásig az már késő volt. Na mindegy, vittem zászlós könyvet és rajzolgattam belőle zászlókat. Hazafelé bementünk a kis közértbe, és amikor hazajöttünk, egy fél adag macaront hamar kisütöttünk. Az illata jó! De már indulnia kellett anyának, így ismét a mamához vitt át. A Mama pedig épp jött le a Dömével és így akkor már együtt sétáltunk és vele voltam délutánig. Ebéd után ma is rajzolgattam - írogattam, aztán négy után jött apa és hazasétáltunk. Amikor anya hazaért, a másik felét is kisütöttük a sütinek és ami már kész volt, azokat befejeztük, azaz a két fél korongot összetapasztottuk töltelékkel és szórtam a tetejére mindegyiknek cukorkákat. Végre meg is tudtuk kóstolni: finom lett, olyan marcipános ízű, és belül omlós, csak kívül nem lett roppanós. Estig még gombfociztam és hármasban autóskártyáztunk.
Milán