Meglepetés volt kicsit, hogy délelőtt átmentünk a KMO-ba, ahol a Kolompos műsorát nézhettük meg, de ez nagyon kellemes meglepetés volt! Sokat hülyéskedtek a bácsik, és ez persze mindenkinek tetszett ;)
Délután a Dorinával együtt jött értem a Kati mama és egyből a nagy játszóra jöttünk, mert nagyon szépen sütött a nap.
Épp homokoztunk a Dorinával, amikor előbb apa érkezett meg, aztán kicsit később anya is, és így hármasban elsétáltunk a Gina cukiba fagyizni. Ha már ott voltunk, a finom fagyi után még vettünk pár sütit is és az egyik kókuszgolyót rögtön be is termeltem hazafelé sétálva :)
Amikor hazaértünk, anya ment tornára, én pedig apával ismét a Konyhafőnököt néztem.
Csak utána mentem fürdeni és vacsorázni, mert a fagyizás után nem voltam éppenséggel túl éhes. Na jó, azért egy tányér brokkoli krémleves mindig jöhet ;)
Milán