Anya ma is suliba ment, én pedig apával voltam. De nem ám itthon unatkoztunk!
Reggel előbb elvittük a Kati mamát a ruhabörzébe a sok eladni való ruhával, aztán már mentünk is az uszihoz, ugyanis beneveztem idén is az úszóversenyre! Épp időben érkeztünk, mert elsők között értünk oda és sikerült az első sorban ülőhelyet találnunk. Én mentem is rögtön bemelegíteni, mert a fiú egyéni versennyel kezdtünk. Nemsokára sorra is került az én futamom és képzeljétek, második lettem! És még az időm is egész jó lett, így János bácsi betett a fiú váltóba is! Klassz! A váltóversenyünk is jól sikerült, és én voltam az első ember, összességében a mi futamunkban harmadikok lettünk. Az nem rossz...
Hazafelé még az Aldiba be kellett mennünk vásárolni, mert az ebédhez és az esti palacsintázáshoz kellett pár "alkatrész". Ebédre ugyanis apa sütött krokett golyókat és halrudakat, aztán együtt nekiláttunk és készítettünk két adag palacsintatésztát. Ugyanis estére áthívtuk a Csilláékat.
Majdnem öt volt, amikor anya is hazaért, neki is elmeséltem az uszodai élményeimet, aztán hatkor lementünk sétálni és közben apa nekilátott palkókat sütni, mert hétkor már jöttek is a Csabáék. A palacsinta finom volt és a Csaba még wii-zett is velem, ráadásul jó sokáig fent maradhattam, szóval az estére sem panaszkodhattam :)
Milán