Ma csak az első órát tartottuk meg, mert utána egy jó nagyot sétáltunk a kerületben a vasárnapi ünnep kapcsán: tizenkét pontot kellett végigjárni és volt ahol feladatokat is meg kellett oldani (például a Kossuth szobornál megsaccolni, hogy milyen magas és hány éve áll ott, meg ilyenek). Itt például a Nemzeti dalt is elmondtuk úgy, hogy egy-egy versszakot más és más mondott, de a refrént együtt az egész osztály.
A klassz séta után visszaérve a suliba játék, majd ebéd majd ismét játék következett és már jött is értem a Kati mama, de alighogy felértünk hozzá, arra jött a Kriszti és átmehettem hozzájuk egy-két órát játszani a Botival. Klassz volt! Amikor pedig a Botit vinni kellett edzésre, akkor engem és Annát visszavitt a Kriszti a Mamához, ahol ott volt épp a Dorina is, úgyhogy a lányok eljátszottak, de én sem unatkoztam sokáig, mert jött apa és hazahozott. Itthon gomboztam és Garfield-ot néztünk apával.
Milán