Reggel elmentünk vásárolni az Aldiba, és viszonylag hamar végeztünk, illetve még a kis teszkóba is be kellett ugrani, mert a gyerekszakácskönyvem egyik édességéhez kellett még pár apróság, amit az aldiban nem kaptunk.
Délelőtt épp elkezdtem volna a szőnyegen gombozni, amikor apa nekilátott porszívózni, úgyhogy fel kellett költöznöm az ágyra... No sebaj, ebédre paradicsomlevest és rántott sajtot csinált közben anya, aztán már rögtön indultunk is a belvárosba, ugyanis az Orsiékkal találkoztunk, méghozzá a ZooCaféban! Szuper az a hely! A nagy kedvenceimmel most is sokat lehettem: a kis agámával, és a siklóval. No persze más állatok is kőrbe jártak: csincsillák (jó fürgék ám!), kaméleonok, tengerimalacok. Ja és a cicák, de ők a legnagyobb urak, ők akkor jönnek és mennek amikor akarnak... Közben forró csokit ittunk (én fahéjasat), és amikor kivették a ketrecből a nagy ara papagájt, akkor vele is lehetett fotózkodni. Sajnos csak másfél órát lehet lenni, úgyhogy haza kellett jönnünk.
Délután pedig megcsináltuk anyával a szakácskönyvemből a kókuszos egérke alakú sütit, de amíg fagyasztottuk a mélyhűtőben, addig lementünk sétálni a Mamáékkal. Amikor feljöttünk, apával gomboztam kicsit, aztán anyával kipucoltuk a höri ketrecét és most végre én rendezhettem be neki :)
Milán