Ma két ötöst is kaptam! Sőt, énekből csillagos ötöst, mert szépen elénekeltem az "Este van már, nyolc óra" dalt. A másik ötöst pedig a múlt héten megírt környezetismeret dolgozatra kaptam, igaz volt két hibám, de ez még pont ötös lett. Matek órán pedig megbeszéltük, hogy ki hány pontot kapott a Zrínyi matekversenyen és képzeljétek, én 97 ponttal lettem az osztályból a második - éppen hogy lemaradva a 103 pontos Lolitától... Állítólag már a kilencven pont fölötti teljesítmény elég szokott lenni, hogy a kerületi legjobb százba benne legyünk, de ezt még nem hirdették ki.
Ebéd után le tudtunk menni az udvarra, mert épp nem esett az eső, aztán megírtuk a lecót és már jött a Mama értem. Épp sakkoztam nála, amikor apa is megérkezett, de csak csinált valamit a számítógépen, és hazavitte a cuccomat. Engem nem, mert anya üzente, hogy ő is jön a munkából és sétálni szeretne velünk. Így is lett és az utcán találkoztunk két aranyos kutyussal, akik nagyon ismerkedni akartak velem és "kérték" hogy simogassam meg őket :)
Mikor feljöttünk, előbb apával gomboztam, aztán vacsora után anya is csatlakozott hozzánk és hármasban folytattuk a fürdésig a gomb-szépségversenyt...
Milán