Egész klassz napom volt ma:
Már az, hogy délelőtt nem volt tanítás, hanem helyette kézműveskedtünk, és angol helyett a néptáncosok műsorának gyakorlását néztük, az is klassz volt, és még az is, hogy jöttek a negyedikesek Lucázni és vicceseket mondtak versbe foglalva. Az utolsó óra után pedig végre engem sorsoltak ki az adventi ajándékban és egy játék kiskutya volt a mai ajándék!
Persze így leckét sem kaptunk (klassz) és ebéd után már jött is értünk a Mama és mentünk hozzá mind a hárman. No és ez még nem minden: a mamánál nekiláttunk mézeskalácsot sütni, amit imádok. Nagyon szépek lettek, amiket én készítettem (és finomak). És utána még maradt időnk egy csomót játszani és még a Dorinát is áthozta az anyukája, úgyhogy négyesben tudtunk bújócskázni :)
Milán