Klassz volt az első tanítási nap!
Mivel anya reggeles volt, apa pedig vidékre ment, így átjött a Mama és ő vitt suliba. Pont becsengetésre értünk oda, és az első óránk matek volt. Utána magyar óra jött és Kati néni elmondta, hogy egy új tantárgy lesz az olvasáson és az íráson kívül: a nyelvtan. A harmadik óránk informatika volt, aztán ének a Viki nénivel és ismét magyar óra.
Ebéd után napközi volt ismét a Viki nénivel. Megírtuk a leckét (csak matek volt, úgyhogy hamar végeztem...), és lementünk az udvarra, aztán amíg a focisok edzésen voltak, addig fent játszottunk a teremben és amikor visszajöttek, ismét lementünk az udvarra. Klassz!
Délután anya jött értem és egyből hazasétáltunk, és nekiláttunk számkártyákat csinálni, mert a régiek csak nullától kilencig voltak, de már harmincig tanulunk, úgyhogy rajzlapból anya kivágott 32 új kártyát. Estig megnéztem a Toy Story 3-at, és vacsorára apa hozott nekem pizzát, aztán már mehettem is lassan fürdeni és aludni...
Milán