Mivel anya is, apa is reggel ment dolgozni, így én a Mamánál voltam napközben:
Reggel apa vitt le a ház elé és ott adott át a mamának és a Dömének, és délelőtt több helyre is mentünk vásárolni: előbb a Pennybe, de sajnos elfogyott a plüss körte, amit a Botinak akartunk venni... innen a Rossmann-ba mentünk kutyakajáért és még a Fresnapf-ba is, ahol persze megnéztem a kedvenceimet hátul (a madárpókokat és az agámákat). Alighogy visszaértünk, már mehettünk is az ebédért a konyhára, ahol az egyik kedvencemet, halrudakat sütöttek (az almalevest inkább hagyjuk is). A fincsi ebéd után írogattam, tanultam, a mamával tévéztem és keresztrejtvényt fejtettem, végül lementünk a játszótérre, ahol leginkább homokoztam. Ide jött értem anya is és még felugrottunk a vacsorámért a mamához és csak utána jöttünk haza. Apa már itthon volt folytatta velem a forma egyes játékomat, majd vacsora és fürdés után még picit zenét hallgattam a számítógépen.
Milán