Reggel elvitte apa a Mamát és anyát a bababörzére árulni és persze így én is vele mentem, aztán alighogy hazaértünk, már hozta is Annát a Kriszti, ugyanis amíg a Boti focizik ma, addig nálunk lesz Annipanni. Legalább lesz kivel játszanom! A délelőtt hátralévő részében a plüss zöldség-gyümölcseinkkel játszottunk és közben a kedvenc zenéimet hallgattuk, Aztán visszamentünk direkt egy órával korábban anyáékért, ugyanis pont ott van az a klassz kis játszótér is és addig mi ott "edzettünk", rajzoltunk krétával és homokoztunk.
Amikor a mamáék végeztek, hazajöttünk és apa melegített húslevest és főzött hozzá jó sok tésztát, anya pedig kisütött egy halom együtt panírozott cukkinit ebédre. Délután folytattuk a játékot: bújócskáztunk, segítettünk a hörit kipucolni és társasoztunk. Hat körül telefonált a Kriszti, hogy jönnek Annáért, így akkor már mi is lementünk sétálni a Mamáékkal, úgyis pont ilyenkor szoktak. Miután feljöttünk, ettem egy kakaós csigát, és estig még forma-1-eztem, ugyanis ma időmérő is volt és ilyenkor mindig én is kedvet kapok ilyet játszani :)
Milán