Délelőtt elmentünk anyával és a Csillával az usziba. Ma jó sokat úszkált anya, úgyhogy addig én a Csillával szaunáztam például, aztán kimentünk a kertbe is, ahol az óriás sakknál egy kisfiú kihívott egy sakk meccsre... tudott ugyan ő is sakkozni, de hamar belefáradt és onnan kezdve eléggé káosz-sakkot játszottunk :)
Az usziból hazafelé még a Csilla felugrott hozzájuk, de ez eléggé elhúzódott, mert a Lili állítólag összekakilta a fürdőszobát és azt fel kellett takarítani...
Innen végül a Mama felé vettük az irányt, de a Csilla ment tovább, mi pedig felmentünk és ott ebédeltünk, és lassacskán hazajöttünk. De itthon sem maradtunk sokáig, mert anya megbeszélte a Noémiékkel, hogy jöjjenek ide a nagy játszóra és pont így is lett, úgyhogy tudtam irtó sokat játszani a Noncsival :) Elsőnek ping-pongoztunk, aztán pattogós labdákkal játszottunk, és végül az örök klasszikus következett: a bodobácsozás :) Közben apa is idejött a játszóra, de ő később felment mosni, nekem viszont semmi kedvem nem volt még, úgyhogy majdnem estig lent maradtunk. Amikor felértünk, megvacsoráztam és fürdésig megnéztem pár Sün Alfrédos rajzfilmet, aztán fürdés után még befejeztem anyáékkal a forma egyes játékot, amit szoros küzdelemben apa nyert végül...
Milán