Reggel elmentünk apával az Imre bácsihoz az autószerelő műhelybe, ahol megjavították a kocsit (én is megnézhettem amikor felemelték). De a legjobb a két kutyus volt: a nagy fekete kutya olyan mint egy kisebb medve, de nagyon aranyos és olyan édes bamba képe van :) A kiskutya is persze azonnal odajött egy simogatásért, amikor látta, hogy a nagyot simogatom :)
Egész hamar végeztünk és itthon apa nekilátott mosni, én pedig tévéztem, wii-ztem egy kicsit és hamar dél lett... Ebéd után autóztam és háromkor elsétáltunk apával a fogorvoshoz. Most szerencsésebbek voltunk, ugyanis rendelt a doktornénim, csak mondjuk egy órát kellett várni, hogy sorra kerüljünk. A fogaimmal minden rendben és kaptam egy finom fluoridos kenést is rájuk :)
Kicsit később, amikor anya is hazaért, elmentünk a könyvtárba és útközben a Mamával is találkoztunk és kaptam én is egy olyan kaparóst, mint a Boti, csak én nem nyertem sajnos semmit :( Viszont vettünk a kínaiban vacsorára tésztát és hazaérve meg is ettem, este pedig előkerestettem a hamburger-evős kipukkanóshasas játékomat és azzal játszottam anyával, aztán fürdés után apával is.
Milán