Jót aludtam a mamánál, aztán épp elkezdtük kimérni a hozzávalókat a brownie-hoz, amit apa kért a szülinapjára torta helyett, amikor kiderült, hogy elfogyott a vaj... na hamar leszaladtunk a kisközértbe egy vajért és simán visszaértünk még apáék előtt, és amint megérkeztek anya és a mama neki is láttak a süti sütésnek, én meg addig apával elvoltam a nagyszobában. Az ebéd a tegnapi irtó fincsi paradicsomleves és mindenféle sültek voltak - én leginkább a gombát és cukkinit tömtem magamba. Később megkóstoltuk a finom brownie-t vanília fagyival, ahogy a nagykönyvben meg van írva :) Amikor pedig a Peti is előkerült a szobájából, akkor felköszöntötték apát előre a szülinapja alkalmából és lassan már indultunk is, mert háromra a közeli házasságkötő terembe voltunk hivatalosak apa kollégájának az esküvőjére. Ez szerencsére gyorsabb szertartás volt, mint a múltkori Balázsék féle templomi verzió... Miután hazajöttünk, épp csak lecuccoltunk és már mentünk is át a Dédiékhez az Anit felköszönteni. Itt kicsit bújócskáztam, és lassan indultunk is haza - jobban mondva még sétáltunk egyet a Mamáékkal is. Hazaérve pont kezdődött az egy-perc-és-nyersz egyik ismétlése, de azért végignéztük és utána mentem vacsorázni anyával. Fürdésig még volt egy kis időm, így hát autóztam egy jót :)
Milán