Tízre mentünk a suliba anyával, mert ma volt az évzáró...
A tornateremben volt egy kis műsor és az igazgató néni az osztályok legjobb tanulóinak adott ajándékot is (tőlünk a Gyula kapott, mert őt szavaztuk meg a legjobb tanulónak), aztán felmentünk a termünkbe és ott kaptuk meg a bizonyítványainkat. Az enyém csupa kitűnő és példás lett, aminek én is és anya is nagyon örültünk. Sőt még páran - a legjobb tanulók - kaptunk ajándékcsomagot is (uszodajeggyel, matricás könyvvel, szuper zseblámpával, kulaccsal például). Amikor vége volt az évzárónak, hamar hazajöttünk átöltözni és már mehettünk is vissza a suliba, mert azért ma is volt fitnessz tábor, csak a délelőtti edzés maradt el... De előbb még ebédelni mentünk és ma is finom volt a kaja: gyümileves és bolonyai (azt mind meg is ettem!). Délután pedig volt felmérő is! Például távolugrás, és én 143 centit ugrottam. De volt még felülés, ugrókötelezés, fekvőtámasz meg ilyenek. Ami nem ment annyira, azt majd gyakoroljuk... Az edzés után pedig a Csilla tartott nekünk kézműves foglalkozást, és egy szép üveget díszítettünk ki.
Alighogy hazaértünk, már jött apa is, és persze ő is nagyon büszke volt rám és a bizonyítványomra, én pedig folytattam az újabb meccsemet a saját focivébémen és most kellett megtudnom, hogy a valóságban még pontokat is kapnak a csapatok? Ez kissé megbonyolítja a sajátom szervezését...
Na sebaj, majd megoldom valahogy... A vacsora finom tejbegríz volt, és estig még megnéztünk anyával egy Hal a tortán ismétlést, és ma is sikerült kilenc után ágyba kerülnöm, plusz apával el meséltettem az egyik könyvtári könyvet is...
Milán