Azért ma is viszonylag mozgalmas napom volt:
Reggel apa átvitt a Kati mamához, ahol már Anna is ott volt. Kicsit nyusziztunk (most ott "lakik" a nyuszi ugyanis), kicsit írogattam és már vittük is Annát az oviba és a Dömét sétálni, aztán engem pedig a Dédiékhez vitt végül a Mama. Klassz volt itt is, mert játszhattam az Ani számítógépén és nagyon finom volt az ebéd - duplán repetáztam a tojáslevesből és a pizzából is :) Még szép, hiszen a kedvenc ételeim... Aztán délután még kicsit játszottam, és amikor jött értem anya, akkor még elmentünk Annáért és vele együtt jöttünk haza.
Eleinte Anna kézműveskedett: karkötőket készített anya segítségével, addig én forma egyeztem, aztán kicsit együtt is játszottunk, de sajnos a Mama elvitte elég korán... Közben anya rendelt egy pizzát (úgy látszik ma ilyen pizzás napom volt, de persze ez egyáltalán nem baj!) és nemsokára jött apa, és együtt megnéztük a Madagaszkár 3-at. Vacsora után befejeztem az autós versenyemet és már mehettem is fürdeni és aludni.
Milán