Ma csak három és fél órát tartottunk meg, ugyanis az angol óra felénél lementünk ebédelni és utána rögtön indultunk is az állatkertbe! Nagyon klassz volt és szerencsére ma mégse esett az eső (csak egyszer picit csepergett, de rögtön ki is sütött utána a nap). Megnéztük a kedvencemet: a vízilovakat is és megint tök viccesen pörgették a fülüket a víz fölé érve :) A gyűrűs farkú majmoknál pedig pont hármasban üldögéltek egy faágon, így el is neveztem őket Julien királynak, Maurice-nak és Mort-nak a Madagaszkár rajzfilmekből. Kicsit még hasonlítottak is... A két másik kedvenc helyemre is mentünk: az állat simogatóba és a játszótérre. Sajnos négy óra körül indultunk vissza... Anya már a sulinál várt és megbeszéltük a Tamaráékkal, hogy lejövünk a játszótérre, úgyhogy csak felhoztuk a cuccokat és már mentünk is le, de végül alig játszottam vele, mert lejöttek a barátnői és inkább velük volt... Aztán apa megérkezett a munkából, anya meg ment edzeni, de még nem jöttünk fel apával, csak hét óra körül. Estig még vacsoráztunk is persze és elkezdtem megnézni a Verdák 2 -őt.
Milán