Ma húsvéttal kapcsolatos mesét olvasott nekünk Kati néni a Süni és barátai mesekönyvből. Így most kiderült, hogy ki a kislány a szereplők közül :)
Délután voltunk uszodában is és ma anya jött értem, és nem jöttünk rögtön haza, hanem elsétáltunk a suli melletti játszótérre és kicsit még ott futkározhattam - nagy tömeg éppen nem volt: rajtam kívül csak egy gyerek volt a téren...
Aztán alighogy hazajöttünk, már öltözhettem is újra, ugyanis a Csaba dugóba került, ezért apának kellett a Csillát és anyát az éneklős iskolába vinni. Így persze én is jöttem, de nem is baj, mert hazafelé beugrottunk az Aldiba a vacsorához, a hagyma leveshez kétszersültet venni és apa vett nekem haribós zöldalmás gumicukrot :) Hazaérve előbb megnéztem a vasárnapi Ének iskolája végét és vacsi után ettem is a gumicukorból (fincsi!)
Milán