Reggel apa elvitt minket egész a suliig, mert nehéz volt a táskám. Az első órán rögtön lementünk az udvarra a kertbe, és palántákat ültettünk illetve virágmagokat. Délutánig semmi különös nem volt. A délutáni leckeírás közben megdicsért a Kati néni, ugyanis az egyik feladatban a pillangók szárnyain lévő betűkből kellett értelmes szavakat kirakni - legalább nyolcat, én pedig huszonnyolcat találtam ki és talán lett volna több is ha van még egy kis időm :) Aztán jött értem a Kati mama és épp írogattam amikor picit később apa is befutott. Hamar megcsinált valamit a Mama számítógépén és már siettünk is az Anikóhoz, mert be voltunk hozzá írva hajvágásra. Anya is idejött és amikor én kész voltam, hazajöttünk. Uzsonna után kicsit játszottam és amikor hazajött apa, elmentem fürdeni, mert este megnéztem a tegnapi nagyduett végét és egy gyors vacsora után már kezdődött is a mai Ezek megőrültek!
Milán