A suliban semmi különös nem történt, és délután ma is a Mama jött értem. Bevásároltunk pár dolgot, amit anya kért és hazajöttünk. Nemsokára apa is hazaért, én pedig autóztam és dalokat hallgattam a számítógépen a vacsoráig, ami nagyon fincsi volt: gombaleves és rántott halrudacskák tartár mártással. Épp leültem Madagaszkár Pingvinjeit nézni, amikor csörgött a telefon, hogy apa hamar siessen a Mamához, és az Anival együtt menjenek a Kati mamát bekísérni a kórházba, ugyanis ő elment orvoshoz, mert fájt a karja és ott úgy gondolták infarktusa van... de szerencsére amikor apa telefonált a kórházból később, akkor már azt mondta az ottani főorvos néni, hogy szerinte ez nem infarktus, de azért bent tartják megfigyelésen.
Viszont ugye anya meg még beteg, így ma egyedül megfürödtem, sőt, hajat is mostam egyedül! Csak szárítani kellett anyának, amúgy ügyesen (ahogy apával szoktuk) mindent megoldottam!
Meg akartam várni apát is, de kilenckor a telefonálás után mégis elnyomott az álom...
Milán
ui.: este mérlegeltem és nem sokat híztam... 20.5 kiló vagyok...