Ma is jó volt a suliban, és összegyűlt 10 őzikés kifestőm és kaptam cserébe egy matricát, sőt matekból is kaptam kifestőt. Tornaórán folytattuk
Délután a Judit nénivel voltunk (a Botiék osztályfőnökével) és vele csináltuk meg a leckét.
Ma az Ani jött értem és felvitt a Mamához (a pékség érintésével, ahol kaptam tőle egy irtó fincsi kókuszgolyót), ahol már ott volt a Boti és Anna. Kicsit később apa is befutott, de megkértem, hogy maradjunk még, hogy tudja kicsit játszani velük. Végül ország-várost játszottunk a Mamával. Hazafelé még beugrottunk apával a kisteszkóba, ahol nagyon mérges lettem, mert nem vett nekem a pénztárnál franciadrazsét, azzal a kifogással, hogy vetettem magamnak már egy kinder tejszeletet, egy krémtúrót és egy dominó-gofrit... Mire hazaértünk, kicsit lenyugodtam, és itthon segítettem az Erika néninek összepakolni a masszázs ágyat, ugyanis épp végzett anya masszírozásával. Vacsoráig még játszottam apával is ország-várost, aztán evés után megnéztünk pár pingvines rajzfilmet és már mehettem is fürdeni és aludni, mert beesteledett.
Milán