Ma is kézműveskedtünk, ajándékokat készítettünk és persze az esti műsorra próbáltunk szinte egész délelőtt. Azért arra még volt idő, hogy szavazással eldőljön, kik vihetik haza az egész szünetre a jutalom kutyusokat és megint én nyertem a Noémivel!
Ebéd után pedig jött értem apa és a Botit is elhoztuk a suliból és felmentünk a Kati mamához kicsit játszani. Anya is már ott volt, de nem sokkal később inkább átjöttünk hozzánk és így még tudtam egy órát a Botival wii-zni, autózni és ceruza-szépségversenyezni. Fél öt után öltöztünk és a Botit felvitte anya a Mamához, mi pedig mentünk vissza a suliba, ugyanis ötkor kezdődött a műsorunk! Hú, jó sokan eljöttek, a terem még úgyis megtelt, hogy a padok kint voltak a folyosón... Szerintem nagyon jól sikerült az előadás, én minden szövegemet jól elmondtam (kicsit még segítettem is a többieknek amikor kellett), és a végén hatalmas tapsot kaptunk a megjelent szülőktől. Így megérdemelten faltuk fel a sok finom sütit, ami a záró akkordja lett a programnak.
Hazafelé még anyát elvittük az oviba, aztán én apával estig elvoltam.
Milán