Ma idén utoljára voltunk usziban, de ma sem volt kedvem a végén a nagymedencében még úszni, inkább maradtam a kicsiben a többséggel és ott játszottunk.
Délután anya jött értem és elsétáltunk arra játszótérre a sulihoz közel, ahol legutóbb még a Mamával és a Noémivel és apával jártunk. Hát most nem volt akkora tömeg, az biztos... egyedül voltunk, ami rögtön érthetővé vált, amikor megnéztük a játékokat, ugyanis csurom vizes volt sajnos mind, mert szemerkélt picit az eső napközben :( De nem szomorkodtunk sokáig, ugyanis hazafelé a piac oldalában véletlenül megláttunk egy szép lila szőnyeget, ami méretben is pont a szobámba való, úgyhogy anya rögtön meg is vette! Aztán még a pékségben is vettünk finomságokat, de csak vacsora után ehettem meg a kókuszgolyót...
Hazaérve kicsit autóztam és apával wii-ztem, vacsorára pedig a milánóit ettem, amit a Mama küldött át apával.
Milán