Ma is lehetett könyveket választani megvásárlásra, és el is hoztam egy kis füzetecskét, mert van benne egy vicces állatos kiskönyv, amit szeretnék...
Az úszáson pedig második lettem a gyorsúszásban! Most kézzel is kellett gyorsan kőrözni és persze fürgén lábtempózni is, viszont a kismedencében voltunk, úgyhogy aki csalt és letette a lábát, az eggyel hátrébb került.
Délután apa jött értem és rögtön mentünk az Anikóhoz hajvágásra. Még jó, hogy útközben apával vetettem egy finom ishlert, mert jó sokat kellett várnunk. Mondjuk addig legalább el tudtam kétszer olvasni az írás-olvasás házi feladatot... Aztán miután én is és apa is szép rövid hajjal hazajöttünk, egyből nekiestünk a kis vonat pályáját átépíteni, mert az elemes mozdony nem tud éles kanyarokat bevenni, úgyhogy neki enyhe kanyarosra építettük át az utat. Közben megvacsoráztam és anya is hazaért, a vonatozás végén, a fürdés előtt pedig anya kihúzta a hetedik - erősen mozgó fogacskámat. Kicsit vérzett, de apa hozott egy jégakkut a mélyhűtőből és lefagyasztotta az ínyemet, akkor már nem is fájt annyira...
Milán