Reggel az első két órára bejöhettek ma a szülők és persze anya is és apa is beültek megnézni, hogy milyen ügyesek és okosak vagyunk már :)
Az első óra matematika volt és a feladatok szerintem könnyűek voltak, és rengeteget jelentkeztem. Utána lementünk reggelizni, de csak megittam a teámat és már szaladtam is vissza, mert már kezdődött is lassan a magyar óra, ahol folytattuk a tegnapi két betűvel az i és í párossal. Most is sokat jelentkeztem és ezek is (nekem) nagyon könnyű feladatok voltak.
Ezután a szülőknek haza kellett már menni, nekünk pedig tornaóra következett. Angolon tanultunk egy új mondókát: "Rain, rain go away, come again an other day, little Johnny wants to play."
Ebéd után egy kis játék, majd leckeírás következett és már jött is értem apa. Itthon épp elkezdtünk wii-zni amikor telefonált a Kriszti, hogy van-e kedvünk velük tartani a Köki-be vicces forró csokit inni és hát természetesen volt kedvünk :) Mivel anya még nem ért haza, így befértünk a mi autónkba, tehát elmentünk értük és hipp-hopp a Kökiben is voltunk. Anna, Boti és én is fehércsokit kértünk és én olyan szomjas voltam, hogy szinte egy slukkra meg is ittam... miután a Boti és Anna is megitták, a kávézó előtt még játszhattunk kicsit mielőtt hazavittük volna a Krisztiéket. Mikor hazaértünk, még kicsit játszottunk anyával a hörivel az előszobában, aztán vacsiztam és már menni is kellett fürdeni és aludni...
Milán