Reggel apa vitt suliba és ma magyar órán négyen, akik már jól tudunk olvasni, egy igaz-hamis feladatlapot kaptunk mindenféle jópofa kérdéssel, például a "tehén vizet ad?" meg ilyenek.
Ebéd után az Ani jött értem és a Botival együtt felvitt a Mamához, ahol már ott volt Anna is és hármasban játszottunk, amíg a Zoli el nem vitte a Botit edzésre. Aztán még én Annával is autóztam, és amikor megjött anya a munkából, akkor indultunk haza.
Mire hazaértünk apa már persze itthon volt, és mondanom sem kell, hogy rögtön ki is próbáltuk a hörcsög-labdát amit anya vett: ez egy zöld átlátszó gömb, amibe bele lehet rakni a hörit és vannak rajta lyukak, hogy kapjon levegőt, viszont arra megy benne, amerre csak akar és irtó viccesen spurizik is vele :)
Picit később pedig átjöttek a Botiék és amíg apa a Zolinak filmeket másolt, addig én egy csomót tudtam MarioKartozni a Botival :)
Mikor hazaindultak a Botiék, anyával megvacsoráztunk és én bevágtam négy halrudacskát rizzsel, mert már éhes voltam. Este pedig azt láttuk, hogy már két kishörcsög is rájött, hogy hogyan kell a kerékben futkározni. Nagyon aranyosak ahogy a kis lábukkal tekernek :)
Milán