Ma szinte egész nap az Újhegyi strandon voltunk a Csillával, csak reggel nem, akkor ugyanis a Mamával együtt elmentünk vásárolni meg ruhákért. De aztán mentünk is rögvest a Csilláért és együtt a strandra. Először azt hittük, zárva vannak, de nem, csak épp nagyon kevesen voltak ma, de ez nem baj éppenséggel. Kicsit hideg volt ugyan a medence vize, de engem speciel nem zavart :) Ja és képzeljétek, délután jött egy kisebb iskolás csoport és amíg bementek fürdeni, addig láttuk, hogy két szemtelen tolvaj szarka odarepült a törülközőjükre és a szendvicsüket kivették a zacskóból és szétszedték és a finomabb falatokkal elrepültek. Ez igen! Ügyesek voltak :) Persze a gyerekek irtóra csodálkoztak, hogy mi történt, úgyhogy odamentem és elmeséltem nekik, mi történt.
Ötre értünk haza és addigra már apa is hazaért, úgyhogy együtt elmentünk bútorboltba, de nem kaptunk fenyő színben íróasztalt, illetve ami volt, az meg túl nagy és nem férne a szobámba :(
Utána viszonylag hamar bevásároltunk és itthon meg is ettem vacsorára a pizzás csigát amit vettünk, aztán még megnéztük együtt a Hal a tortánt és a szünetben mentem fürdeni, hogy ne maradjak le semmiről :)
Milán