Na úgy látszik a minap elkiabáltam a dolgot, ugyanis megint az SZTK-ba vitt minket apa, mert anya már megint a laborban kezdett. Szerencsére meglepően kevesen voltak és hamar végeztünk, úgyhogy délelőtt még maradt időnk lemenni a játszótérre, ahol kitaláltam feladatokat - mint az egy perc és nyerszben - és azokat játszottuk anyával. Amikor kezdett meleg lenni, felmentünk a Mamához és együtt megsétáltattuk a Dömikét, majd ott is ebédeltünk. Délután pedig kipakoltuk az ágyam alatti bunkert és a nagyszobában rendet próbáltunk tenni az iszonyú nagy halom játék között. Épp ekkor ért haza apa is és ő is beállt, pontosabban mivel megtaláltam a parkolóház darabjait, és eszembe jutott, hogy 'de rég játszottam vele' ezért összeraktuk és azzal játszottunk a vacsoráig. Közben anya visszapakolta a játékokat vagy legalábbis egy részüket és este a tévézés után mentem is fürdeni és aludni.
Milán