Hát ma igazán szuper napom volt!
Ugyanis ma egész nap a Balcsin voltunk...
Reggel a Mama és a Noémi csatlakozott hozzánk és apa hamar levitt minket Siófokra. Egy kisebb téves helymeghatározás után (ugyanis nem mindegy, a kemping melyik végében találkozunk...) végül letáboroztunk méghozzá a Krisztiékkel együtt egy szép nagy fa alá, nem messze a Balaton parttól. Rögtön be is mentünk, és amikor fáztunk kijöttünk. Gyakorlatilag ezt ismételgettük még a nap folyamán jópárszor - némi cifrázással, ugyanis délelőtt még a Marciék is ott voltak velünk, aztán ők ebéd után elmentek. Apropó ebéd: az étterem mellett volt két trambulin, és a nagyobbikon őrült nagyokat lehetett ugrálni - ezt a fürdések szünetében párszor meg is tettük :) Délután még a vízi aerbicba is beálltam, mert láttam, hogy vannak fröcskölős részek is :) De amikor apa is bejött, az is jó volt, mert a Krisztivel szó szerint karöltve úgy el tudtak minket dobálni a vízbe, hogy csak na! Amikor pedig épp nem a vízben voltunk, akkor vagy a sneciket próbáltuk hálóval kifogni (amikor egyet sikerült, akkor "bepaníroztuk" homokba szegényt, de aztán visszadobtuk a vízbe és megúszta a kalandot...), vagy pedig újságot olvastunk, kártyáztunk, és amint már említettem, egy csomót trambulinoztunk. Irtó hamar hat óra lett és akkor felkerekedtünk és autóval bementünk a sétálóutcába a szuper fagyizóhoz, de én most inkább golyós fagyit kértem. Sajnos ezzel véget ért a kirándulásunk, elköszöntünk a Botiéktól és hazaindultunk. Irtó hamar haza is értünk és persze itthon elmeséltem anyának milyen klassz volt ma és egy kis vacsora után már mentem is fürdeni és aludni.
Milán