Tehát ahogy tegnap este eldőlt, ma mentem anyával a Balcsira!
Reggel apa elvitt minket a Délibe, és miután megvettük a jegyeket (már nekem is kell ám), rögtön fel is tudtunk szállni a vonatra és méghozzá egy fülkés vagonba. Ó, de majd el felejtettem: az újságosnál választhattam egy újságot és találtam egy igazán szuper forma 1 magazint, tele képekkel és sok-sok táblázattal! Ez ám a nekem való olvasnivaló! Egész úton ezt nézegettem és így hamar meg is érkeztünk Sóstóra, ahol már vártak minket a Kriszti, az Anna és a Boti. Előbb megnéztük a Sóstói balatonpartot (ahol a Boti csupasz kézzel kifogott egy kis snecit a kövek között! de aztán persze visszadobta szegényt), de nem maradtunk sokáig, hanem bementünk Siófokra. Épp a kikötőnél bóklásztunk, amikor egy igazi kalóz rábeszélte anyáékat, hogy menjünk sétahajózni a kalózhajójával! Nem semmi! Még kalózhajón úgyse voltunk és mondhatom csupa móka ezek szerint egy kalóz élete: volt mindenféle maskara amit fel lehetett venni és sok-sok játék - bár a legtöbbet inkább a Boti játszotta - de azért egész jó volt ez az órás hajókázás. Amikor visszaértünk, mentünk ebédelni és utána desszertnek a szuper fagyizóban ettünk mindenféle érdekes fagyit (anya például mákosgubásat, a Boti pedig gyümölcsleves ízűt...). No innen elsétáltunk a strandig és aztán már estig szinte csak akkor jöttünk ki a vízből, ha már lila volt a szánk :) Sajnos hat után indult vissza a vonatunk, úgyhogy elköszöntünk a Krisztiéktől és haza zakatoltunk. Az állomáson már várt minket apa és mivel már jó későre járt, így itthon rögtön mentem fürdeni és aludni.
Milán