Hát eljött ez a nap is! Az utolsó ovis napom... Reggel még megmutattam apának a négy évszakos rajzomat, aztán mentem játszani a csoportba. A Bence hozott egy kaleidoszkóp szerű játékot, amibe bele lehet nézni és minden viccesen néz ki, aztán gyümölcsevés után mentünk az udvarra , ahol előbb jégfogócskáztunk, majd a Noémiékkel bodobácsokat gyűjtöttünk, de most figyeltem, nehogy megint kint maradjak, és így észrevettem amikor indult be a csoportom ebédelni. Az ebéd nem volt túl finom (zöldségleves és borsófőzelék) aztán jött anya, és mentünk a kisteszkóba, onnan pedig a Kati mamához, és felcsöngettünk de nem voltak otthon, mert már a játszón voltak, ahol meg is találtuk őket. Délután jó sokat játszottunk, és amikor megjött apa, akkor derült ki, hogy csak anya nem tudott még róla, de sajnos ma meghalt a kettes csoport óvónénije, anya kolléganője. Anya sírt is, én ezt nem egészen értem még, és hamar haza is jöttünk. Itthon egy kis játék után ettem sütit, amit apa hozott és utána wii-ztünk apával még. Fürdés után ma is a régebbi blog bejegyzéseimet kértem mesének :)
Milán