Reggel akkor keltem, amikor apa ment dolgozni, aztán mentünk oviba anyával és képzeljétek, amikor délelőtt kint voltunk az udvaron, én épp az egyeseknél sertepertéltem, és egyszercsak körülnézek - hát a négyes csoport meg sehol! Hová tűntek? Bekukucskáltam és már terítettek az ebédhez! Hamar körberohantam, mert ma igazán a kedvemre valót főztek: paradicsomlevest és rántott halrudacskákat! Sajnos repetázni nem lehetett, mert nem volt annyi... Aztán jött a Mama és mivel a Noncsiért pedig az Ilus néni jött, ezért így négyesben mentünk a játszótérre. Amikor pedig ők hazamentek, mi is felmentünk és autóztam meg a Dömével játszottam kicsit, majd uzsonna után lementünk ismét a játszótérre pingpongozni. Idejött munka után anya és együtt mentünk a Nati nénihez. Szerencsére otthon volt Betti, sőt a barátnője a Niki is és velük tudtam játszani (bújócskáztunk például). Mikor hazaértünk, már hazaért apa is, és hozott nekem a benzinkúton kapható spéci legó autókból, méghozzá egy Ferrari forma egyes autót, amit rögtön össze is raktunk, majd vacsoráztam és mentem fürdeni, meg még kicsit néztem a tévében az éneklős műsort és mentem aludni.
Milán