Reggel ismét kihasználtam, hogy itthon volt fél nyolcig apa, én pedig mivel korán keltem, még addig tudtam forma egyeset játszani a wii-vel. Utána ugyanis anya is kelt és mentünk az önkormányzatba, diákigazolványt csináltatni nekem! Elsőre ijesztően sokan álltak a bejáratnál, de szerencsére másra várhattak, mert negyed óra alatt bejutottunk (miénk volt a 607-es sorszám). Lefotóztak, leírtak mindenfélét és már jöhettünk is haza. Na és képzeljétek, mikor beszélt anya a Kati mamával, akkor sikerült megbeszélni vele, hogy ma had ne menjek oviba, hanem nála lehessek... Még abba is belementem, hogy ebédre tökfőzeléket egyek fasírttal... Ebéd után pedig elmentünk Annáért és vele játszottam egész uzsonnáig, mert akkor a Noémiért is elmentünk és elvittük a lányokat edzésre. Amíg vártunk, megnéztük a nagylányok edzését a Krisztivel, és végül a Timi még haza is hozott minket, anya pedig már a ház előtt várt ránk és hazajöttünk. Itthon tovább forma egyeztem, anya pedig főzött tejbegrízt vacsorára, és utána épp AngryBirds-ös társasoztunk amikor apa is hazaért munkából és áthozta a Mamától az ott felejtett hátas-társak-társast, amivel rögtön játszottunk is a fürdésig.
Milán