Hát őszintén szólva reggel egyáltalán semmi kedvem nem volt oviba menni, de hát ha muszáj, akkor muszáj... De apának támadt egy jó ötlete: az elkövetkezendő napokban próbáljam ki a csoport összes játékát, mert hamarosan vége az ovinak és akkor már nem tudok velük játszani... A Botival játszottam is két társassal, aztán elindultunk sétálni a csoporttal. Mégpedig az Enikő néni házához, mert neki van cseresznyefája és útközben megnéztünk más gyümölcsöket is: szőlőtőkét, almafát, körtefát. Igaz ugyan, hogy a gyümölcsökről volt szó, de ha már ott voltunk, megnézhettük az Enikő néni teknősét és az aranyos hörcsögöt is, aki rögtön futott is egy lendületeset a mókuskerekében. Visszaérve ebédeltünk, és alvás közben jött értem anya és miután bevásároltunk a kisteszkóban, hazajöttünk. Épp befejeztem az interneten a forma egyes versenyzőkről az olvasgatást, amikor hazaért apa és anya pedig ment át a Csillához. Sebaj, apával jót játszottunk estig, aztán épp a vacsora végén jártam amikor anya is hazaért. Estig még autóztam, aztán mentem fürdeni és aludni.
Milán