Ma uszodában kezdtünk anyával. Jó volt, mert már hosszában pillangóban át tudom úszni a kismedencét! Pedig nem is a pillangó a kedvencem, hanem a hátúszás... Hanem aztán siettünk az oviba, mert anya majdnem elkésett, én pedig pont a gyümölcsevés előtt értem így be és már mentünk is ki az udvarra, ahol ma kivételesen az Elemérrel játszottam a homokozóban a csoport szuper kis autójával. Az ebéd is fincsi volt, császármorzsa, és a meglepetés ezután következett: a Kati mama a Noémivel együtt hazavitt. Uzsonnáig fent játszottunk fodrászosat (én vittem a barbikat az "üzletbe", ahol a Noémi volt a fodrász), aztán lementünk a játszótérre. A rollerral kétszer elestem, de ez sem szegte a kedvemet és tovább gyakoroltam. Közben anya és apa is odaért és én már eléggé elfáradtam, úgyhogy felmentem apával. Itthon befejeztem a reggel megkezdett autóversenyt, aztán apával wii-ztem egy kicsit és vacsorára a leves után még ettem ismét egy kis császármorzsát.
Milán