Ma kirándulós és "fahéjas" napom volt:
A kirándulás része délelőtt kezdődött, ugyanis elmentünk a Gyermekvasút végállomásához és mivel pont indult a kisvonat, így fel is pattantunk a nyitott vagonba és már indultunk is Hűvösvölgy irányába... Innen átsétáltunk a Nagyrétre, ahol nem találtunk egyetlen büfét se, apa pedig éhes volt, így elsétáltunk egy közeli étterembe. Én túrógombócot kértem fahéjas cukorral és egy akkora gombócot kaptam, amekkorát még nem láttam életemben! Előbb még ettem apa rántott husijából, aztán nagyjából a felét megettem a gombócnak, de már majd' ki pukkadtam. Apa önfeláldozóan bevállalta a másik felét :) Jóllakottan visszasétáltunk a rétre, ahol leheveredtünk a pokrócra és kártyáztunk, labdáztunk, dobálóztunk a csodás napsütésben. Mivel még el kellett csípnünk az utolsó előtti vonatot hazafelé, ezért negyed ötre visszasétáltunk a végállomásra. Most a fedett vagonba ültünk, mert már csak ott volt hely, de itt is klassz volt és nézegettem végig az erdőt és az utat. Ja és a "fahéjas nap" pedig a fagyi választásnak volt köszönhető, ugyanis kaptam egy gombóccal, méghozzá - természetesen fahéjasat. Fincsi volt :) Hazaérve kicsit még játszottam és végre elkezdődött a tévében a gyerek éneklős műsor - mi azt néztük anyával és a szünetben vacsoráztam és meg is fürödtem, hogy a vége után rögtön mehessek is aludni, mert már kicsit elálmosodtam...
Milán